Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Közlekedő Tömeg

hvg.hu Gazdaság

Hétszeres áremeléssel űzhetik el Lázárék a kerékpárral ingázókat a vonatokról

Kibabrál a MÁV-Start azokkal, akik eddig kerékpárral együtt ingáztak a vasúton: a március 1-jétől érvényes új tarifarendszerben öt-hétszeres áron vehetik meg a bringás jegyet és bérletet. A Közlekedő Tömeg figyelmeztet: ugyanannyiba kerül majd kerékpárral együtt vonatozni a szomszéd faluba, mint az ország másik végébe, és félő, hogy a napi ezerforintos költség miatt sokan inkább autóra váltanak. A Magyar Kerékpárosklub levélben kéri a MÁV-tól: ne űzze el a vasútról az eddig így utazókat!

Zelki Benjámin Gazdaság

Csigás kitűzővel és szándékos késéssel tüntettek az utasok a MÁV ellen

Csütörtökön este 6 órára a Keletihez szervezett tüntetést a MÁV körüli problémák miatt a Közlekedő Tömeg és a vonatot korábban csigajelmezben lefutó Mátészalkaleaks csoport. Szolidaritásból egy órás késéssel kezdték az eseményt, és elmondták, hogy nem politikai okokból vannak itt, mint ahogy azt a MÁV kommunikációs igazgatója állította, mert október 13-a után újra tüntetni fognak, ha a MÁV nem teljesíti követeléseiket.

Z. B. Gazdaság

Szerződést kötött a MÁV-Start pusztuló motorvonatainak felújítására

A Győr és Bécs között közlekedő Talent motorvonatokból kritikusan kevés üzemképes jelenleg, a MÁV-Start szerint ezen változtatni kell, ezért más cégekkel közös szerződésben vállalták a helyzet rendezését. A vasúttársaság a rendszeresen elromló motorvonatok miatt máig perli a gyártó Bombardiert.

1 2
David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

Két kutyájával együtt halt meg egy férfi Pest megyében

Két kutyájával együtt halt meg egy férfi Pest megyében

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

43 súlyos hibát találtak az Androidban – most javították őket, de van, amit a már a hatóságok is kihasználtak telefonok feltörésére

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

Szétkapták az iPhone 16e-t, több meglepetés is van a hátlap alatt

Magyar műszer landolt a Holdon, és ugyan az érkezés nem volt hibátlan, így is működött

Magyar műszer landolt a Holdon, és ugyan az érkezés nem volt hibátlan, így is működött

Az összes jelszó ellopható ezzel a módszerrel, komoly veszély leselkedik a Chrome böngésző felhasználóira

Az összes jelszó ellopható ezzel a módszerrel, komoly veszély leselkedik a Chrome böngésző felhasználóira

A címlapról ajánljuk